SOLADERM

http://www.soladerm.hu/termekek

NB-UVB fény használata

Az első beszámoló fényterápiás kezelésről időszámításunk előtt 1400 évvel, Indiából való, ahol a pigmenthiányos betegeknek (vitiligo) bizonyos növényi kivonatokat adtak (melyek aktív hatóanyagai psoralen-vegyületek lehettek), majd ezután napoztatták őket. A modern kori fényterápia kezdete a Nobel-díjas (1903) Niels Finsen nevéhez fűződik, aki különféle bőr-betegségek (főként a lupus vulgaris) gyógykezelésére használta az ultra-ibolya fényt. 
A következő mérföldkövet Parrish munkássága (1974) jelentette, aki a szájon át adott psoralen-vegyületeket nagyintenzitású UVA-sugárzással kombinálva gyógyított pikkelysömörös (psoriasis) betegeket, – az eljárást manapság PUVA-terápiaként emlegetjük.
Az UVB terápiás felhasználása még későbbi fejlemény: először Wiskemann (1978) használta a széles spektrumú UVB (BB UVB) fény-csöveket pikkelysömör és uraemiás viszketegség kezelésére. Azonban a széles spektrumú UVB fény kevésbé vált be a psoriásis terápiájában, mint a PUVA eljárás, emiatt nem igazán terjedt el. Az áttörést a szűk spektrumú UVB fényforrások (NB UVB) megjelenése hozta meg 1988-ban, a psoriasis kezelésére. Ezek a alacsony-nyomású, speciális bevonatú higanygőz lámpák  az ultraibolya fény spektrumában adják le teljesítményüket, jellemzően a 310-315 nm-es hullámhossz tartományban, főként a 312 nm-es hullámhosszon. A széles spektrumú csövek jelentős mellékhatása a bőrpír által jelzett  bőrkárosodás, amely főként a 290-305 nm-es spektrum sajátja. A szűk spektrumú UVB fényforrások bőrkárosító potenciálja ehhez viszonyítva jelentősen alacsonyabb, ugyanakkor terápiás lehetőségeik jóval szélesebbek. 
A fényterápia különféle módozatainak felsorolása nem lenne teljes a polarizált fény, illetve az infravörös fény (IR) említése nélkül, melyeknek mind megvannak a speciális alkalmazási lehetőségeik, – de a továbbiakban az ultraibolya fényről, és ezen belül is a szűk spektrumú UVB-fényről és alkalmazásáról lesz szó.