Nézd meg itt Széles Adrienn wikipédia oldalalát!
1985.06.06-án Salgótarjánban született, majd 1 éves korában szüleivel Balassagyarmatra költöztek. Általános iskolai tanulmányait is itt kezdte meg a Kiss Árpád általános iskolában. 9 éves korában, szülei válása után, édesanyjával és nővérével Szegedre költöztek, ahol tanulmányait az Arany János Általános iskolában folytatta. A gimnáziumi éveit a Szent-Györgyi Albert gimnázium és szakközépiskolában töltötte. Érettségi után Budapestre költözött, ahol jelenleg is él.
Vitiligo kampányát 2015. június 25-én, a vitiligo világnapján indította, azzal a céllal, hogy megismertesse az emberekkel ezt a különleges bőrbetegséget, és jó példát mutasson sorstársainak. 2 éves kampánytevékenysége alatt számos hazai tv műsornak adott interjút; szerepelt ismert újságok oldalain; mondta el történetét a hazai rádióknak; az ELLE magazin címlapján állt ki a szépség sokszínűsége mellett és publikus közösségi oldalán inspirálta követőit. A több, mint 10 éve működő VITILIGO-HUNGARY KÖZÖSSÉG oszlopos tagja, és ma már a minden évben megrendezésre kerülő vitiligo találkozók egyik szervezője. Médiaszerepléseivel, megjelenéseivel, és bátorító posztjaival sikerült megismertetni betegségét a társadalommal, és egy könnyebb, élhetőbb utat mutatni az önelfogadással társainak, nem csak hazánkban. 2017 tavaszán Párizsban, a vitiligo konferencián képviselte a magyarországi érintetteket.
Adrienn FB oldalát itt tekintheted meg
Média megjelenései:
RTL Klub Fókusz: Régebben átokként ma már áldásként tekintek a bőrömre
RTL Klub Fókusz: Adrienn az előítéletek és a tudatlanság ellen küzd
RTL Klub Reggeli: Egy titokzatos bőrbetegség a vitiligo
Life.hu: Élet súlyos bőrhibával: „Halálosan jól érzem magam így”
RTL Klub Fókusz: Részt vettünk a vitiligo találkozón
WMN.hu: Élet egy nagyon feltűnő bőrbetegséggel
NLCafe: Vitiligo bőrbetegség
Rúzs és Selyem: Rúzs és Selyem
Ipolymeni.hu: Az osztálytársaim azt hátszották, hogy minden amihez hozzáérek rohadni ked
RTL Klub Portré: RTL Klub Portré
Petőfi Live: Széles Adrienn a vitiligo szépség
Rádió Bézs Vitiligo Riport
Ridikül: Ridikül
Vous.hu: Interjú Széles Adriennel a gyönyörű vitiligos lánnyal
Esély magazin: Esély Magazin
Ripost: Gyönyörű fotóival segít a ritka bőrbetegségben szenvedő magyar lány
Titkolthírek.hu Magyar nők akiktől nagy leckét kaptunk idén
Vous.hu: Széles Adrienn Vitiligo
Vous.hu: Vitiligo életképek
PSMagazin: Ikonikus szépséghibák
Család-barát: Család-barát
Borsonline: Sokktól lett foltos Adrienn teste
RTL Klub Fókusz: Mit keres nyolc nő fekete fehérneműben a hősök terén
Cabala: Széles Adrienn különleges küldetés
Légy egészséges.hu: Ki lehet ma példakép? Ki dönti el, hogy ki szép?
Hot24: Sokktól lett foltos Adrienn teste
TV2 Mokka: Traumától lett foltos a bőre
TV2 Aktív: Példát mutat társainak a pigmenthiányosok magyar arca
Clinique döntőlépés: Clinique döntőlépés
Glamouronline: Évekig marcangolt magát, ma ő segít másokon. Interjú a vitiligos modellel.
Nesze!szer: A lány a foltok mögött
Vous.hu: Magyarországi vitiligo találkozó
Vitiligans.com: Széles Adrienn Story
FEM3, Joshi Bharat: A vitiligos lány ma már szereti a foltjait
Sportime: Egy kemény, erős, nagyon harcias lányt faragott belőlem ez a pár év
A nőkért.hu: Aki ma válaszolt Széles Adrienn
Glamour Gardrób-napló: Így indulnak a dolgos hétköznapok
Blikk: Erőt akar adni a srostársainak a gyönyörű bőrbeteg modell
She.hu: Önelfogadás
RTL Klub Fókusz: Büszkék lehetünk a vitiligo nagykövetre
KULT.er.hu: A szépség sokszínűségéért kampányol az ELLE
Rúzs és Selyem: Rúzs és Selyem második interjú
TV2 Mokka: Nemhogy zavarja, de egyenesen imádja bőrbetegségét a fiatal modell
Lánchíd Rádió: Lánchíd Rádió interjú
RTL Klub Fókusz: Vitiligo! Mi furcsa ebben?
Vous: Széles Adrienn Vitiligo kampányzáró fotózás
nesze!szer: Vitiligo-s lányok fehérneműben
Joy: Fantasztikus, szexi képeket készített Széles Adrienn, a vitiligos szépség